Budapest, Röntgen utca 1.
A fentiekben nevesített címet a kerület történetének sajátos „átvilágítása” okán adtam meg.
Egy személyes, valós történet-sorral szeretném érzékeltetni az „Angyalföld hangos térkép-kalendáriuma” hozzáférés létrejöttének eredőjének mibenlétét:
Térben egy helyre összpontosul a fejlemény-sor, de időben húsz évre volt szükség hozzá. Egy napfényes délután a lakótelepi ház mögött játszottam, ahol a szüleimmel laktunk. A lágy napsugarak szemigézően széppé varázsolták előttem a piros fehér színű házat. Felnéztem az első emelet irányába. Egy csontritkulástól görbülő ügyvédnő lakott ott, idős édesanyjával együtt: az ablakpárkányra könyökölve nézelődtek ki az utcára. Sok-sok csillogó ablak, csábító erkély. De jó lenne egy ilyen kedvemre való lakásban lakni felnőtt koromban vagy éppen abban ott az elsőn — álmodoztam alsóba járó gyerekként.
Évekkel később — suliba járó nagykamaszként — két másféle irányultságú vágyálom is megfogalmazódott bennem: Milyen jó lenne, ha felnőttként annyi pénzem lenne, amennyiből az igényem szerint megélhetnék, emiatt nem kéne napi nyolc órát robotolnom negyvenkét évig, és a nap huszonnégy órájával kedvem szerint rendelkezhetnék. A munkába állás idején ezek már a feledés homályába kerültek leszignózva. De bő tíz év elteltével megtörtént az, amit sosem hittem volna!
A gyermeki ábrándok teljes körűen megvalósultak. Harmincévesen elveszítettem a látásomat, rokkantnyugdíjas lettem. A tragédia bekövetkezte után egy adás-vételt követően visszaköltöztem a lakótelepi házba, a vágyálom-lakásba. A látásvesztésből saját elgondolásomra hagyatkozva rehabilitáltam önmagam, utána pedig sokoldalúan tevékennyé váltam.